Osso bucco- marhalábszár olaszosan | CH Diéta

osso bucco szénhidrát tartalomA főzzünk valami újat projekt e havi terméke az osso bucco lett. A hosszú hétvége előtt a férj megjelent 3 giga szelet csontos marhalábszárral, hogy nekünk most ezt kell főzni:) Recepttúrás a neten, majd konzekvencialevonás, hogy ez is olyan kaja, mint a lecsó: nincs két egyforma recept. Miután a csapásvonal megvolt, az egyik nem-elmenős napon nekiláttam az elkészítésének.A 2 szelet csontos marhalábszárat megmostam, megtörölgettem, sóztam, borsoztam, majd olajjal kikent forró (magas falú) serpenyőben mindkét oldalát hirtelen megsütöttem, kb. 5-5 perc alatt. Tányérra szedtem, majd a serpenyőbe még 3 ek olajat öntöttem, az apróra vágott közepes fej hagymát és 2 gerezd fokhagymát megdinszteltem. Hozzáadtam a lereszelt zellerdarabot és a vékony félkarikára szelt sárgarépákat, megsóztam, egy fél dl vízzel felöntöttem és fedő alatt pár percig pároltam. Amikor a répaszeletkék már kissé megpuhultak, ráborítottam a 4 dl paradicsomkonzervet és visszatettem a szószba a husit is (a lével együtt, amit a tányérba eresztett). Sóval, borssal, kakukkfűvel, oreganoval és egy citrom lereszelt héjával ízesítettem. Félrehúzott fedő alatt, lassú tűzön órákon át főztem, amíg a marha megpuhult. Az elfővő levet 2 dl száraz vörösborral pótoltam és a vége felé újrafűszereztem a szószt (nekem kellett egy kis édesítő és mééég fokhagyma bele).

Érdekes, olaszos ízű ebéd lett belőle, de nem fog fölkerülni az étlapunkra (a gyerekek nem ették a marhahúst, ilyen ízvilágot pedig létre tudok hozni a szokásos bolognaival is).
súly (g) szénhidrát (g) fehérje (g) zsír (g) rost (g) kalória (kcal)
Csontos marhalábszár 1100 6,6 187,0 209,0 273,0 0
Fokhagyma 20 5,3 1,4 0,0 0,2 27
Sárgarépa 250 20,3 3,0 0,5 2,5 88
Vöröshagyma 130 10,8 1,6 0,1 0,9 51
Zellergumó 120 3,6 0,8 0,2 1,9 12
paradicsomkonzerv 400 16,0 5,6 0,8 0,0 92
vörösbor 200 6,0 0,0 0,0 0,0 130
olaj 20 0,0 0,0 0,0 0,0 180
összesen 2240 68,5 199,4 210,7 274,5 579
1 adag 373 11,4 33,2 35,1 45,4 97
Magamnak 70 g Norbi tésztát főztem ki hozzá, így az össz szénhidrát 36,4 g lett.
Osso bucco- marhalábszár olaszosan
Cimke:         

Vélemény, hozzászólás?