Gyerekkoromban nem szerettem a zöldségfélék jó részét, a kelkáposztát sem. Igyekszem, hogy a gyerekeimmel megkedveltetni azokat az ételeket, amiket én csak felnőttfejjel eszem meg. Ha szájhúzás van, akkor el szoktam nekik mondani, én mit szeretek benne. Ebben az ételben például azt, hogy a kelkáposzta édeskés íze keveredik a sós pörkölttel, puha és rágható rétegek váltogatják egymást. A szokásos rakott keltől csak annyiban tér el, hogy rizs helyett árpagyöngyöt, vagyis gerslit használtam hozzá. Egyébként ettől is kicsit más lesz az íze, állaga: a gersli sosem puhul meg annyira, amennyire a fehér rizs szokott.

A kelkáposzta külső leveleit leszedjük, egyszer alaposan átöblítjük, majd egy nagy fazékban, sós vízben megfőzzük. Közben a fél kiló darált húsból az ITT leírtak szerint pörköltet készítünk. Ha a kelkáposzta megfőtt (kb 20 perc), levét leöntjük, és hűlni hagyjuk.

Egy kb. 25×35 cm-es tepsit vékonyan kivajazunk, kibéleljük a kelkáposzta nagyobb leveleivel, a pörkölt felét ráterítjük, majd a gersli felével is megszórjuk (igen, előfőzés nélkül!). A kelkáposzta kisebb leveleit rakjuk középre, majd a pörkölt és a gersli másik felét is rápakoljuk, majd a kelkáposzta maradék nagy leveleivel szépen betakarjuk, a sóval, borssal ízesített tejföllel megkenjük, alufóliával betakarjuk és 40 percre a 170 fokos sütőbe tesszük. 40 perc után 5 percre fólia nélkül is visszatoljuk, hogy a tejföl kissé rápiruljon.

súly (g) szénhidrát (g) fehérje (g) zsír (g) rost (g) kalória (kcal)
Darált hús 500 2,0 102,5 47,5 845,0 0
Olaj 10 0,0 0,0 10,0 0,0 90
Hagyma 70 5,8 0,8 0,1 0,5 27
Kelkáposzta 1500 64,5 54,0 4,5 9,0 510
Árpagyöngy 150 112,5 13,5 1,5 18,0 525
Tejföl 200 7,8 6,6 40,0 0,0 432
összesen 2430 192,6 177,4 103,6 872,5 1584
1 adag 400 31,7 29,2 17,0 143,6 261
Rakott kelkáposzta
Cimke:         

4 thoughts on “Rakott kelkáposzta

  • 2012. február 18. at 18:35
    Permalink

    Kipróbáltam! Pontosabban most sül, szeretem ezt az ételt, a párom miatt viszont a fűszerezést nagyon el kell találnom, különben nem eszi meg 🙂 Én gyors rizst raktam bele gersli helyett, mert az egy kicsit drága szerintem, de így is finom lesz 🙂 A számolás kicsit problémás néha, mert vannak ételek amiknél el se mertem hinni, hogy annyi ch van benne, illetve a kcal táblázatok is nagyjából ugyanolyanok csak. Remélem menni fog egy idő után, sok sikert mindenkinek!

    • 2012. február 18. at 18:38
      Permalink

      Örülök, hogy találtál kedvedre való receptet! 🙂
      Nem tudom, hol nézted a gerslit, de a Lidl-ben 200 ft alatt van a fél kiló. Ami két embernek is 2-3 étkezésre elég 😀

  • 2012. február 29. at 17:55
    Permalink

    Bioboltban voltunk, mert fruktózt és durumlisztet kerestünk. Remélem az a liszt jó a rendes helyett… köszi a tanácsot, holnap megnézem 🙂

  • 2012. március 26. at 08:34
    Permalink

    A rizs helyett nagyon finom a köles is és nem kell sok belőle.A tasakos előfőzöttből fél tasak elég a négy adagos rakott kelhez, vagy rakott karfiolhoz.(én most utóbb ezt csináltam)

Vélemény, hozzászólás?