Sokszor van, hogy hétközben nagyobb főzést rendezek, mint hétvégén: vagy előre főzök, hogy a hétvégéből ne erre menjen az idő, vagy hétvégén ilyen “gyorséttermi” kajákat csinálok, mint ez is. Persze, attól, hogy fast food valami, nem egyértelműen bűnös, rossz és “ilyet-nem-ehetek” kaja.
Van benne minden, ami kell a kiegyensúlyozott étkezéshez: fehérje, zöldség és szénhidrát is.  


A recept végtelenül egyszerű, de leírva kissé hosszadalmasnak tűnik: 100 ml mustárt 2 gerezd fokhagymával, a kiskanálnyi val, 1-1 csipet köménnyel és borssal elkeverjük, majd lassanként hozzáadunk 50 ml olívaolajat. Ebbe a masszába forgatjuk a fél kilónyi csíkokra vágott húst (én most csontozott csirkecombot használtam). Hűtőben érleljük pár órán (vagy egy éjszakán) át, majd nagyon kevés olajon (teflont én épp csak kikenem) 2-3 adagban hirtelen kisütjük.

A joghurtos öntethez 1 kis pohár natúr joghurtot pici sóval, borssal, pár csepp édesítőszerrel és egy maréknyi frissen vágott zöldfűszerrel (ki mit szeret: petrezselyem, snidling, kakukkfű, kapor) kikeverjük, hűtőbe tesszük. Igazság szerint én a joghurtos öntetnél alapból egy citrombors nevű keveréket használok, amit magyar forgalomban még nem láttam (vannak ilyen nevűek, de egyik sem olyan, mint az, amit a Férj hoz nekem Svédországból).
A salátához én vékony karikára vágott újhagymát/pórét/salátahagymát, paprikát, paradicsomot, uborkát és vékony csíkokra vágott jégsalátát/ lollo rossot/fodros salátát rakok egy tálra.
A wrap (elősütött tortilla korong) mindkét oldalát a felforrósított palacsin Általában ezt az utolsó pillanatra hagyom, hogy friss, meleg legyen a wrap.
Az asztalra pakolt hozzávalókból ki-ki magának elkészítheti az ebédjét.

2 tekercs tokkal-vonóval (akarom, mondani, hússal, salátával és öntettel) összesen 45, 4 g Ch és 730 Kcal.

hús+pác súly (g) szénhidrát (g) fehérje (g) zsír (g) rost (g) kalória (kcal)
csirkecomb 500 2,5 90,0 63,0 920,0 920
Mustár 100 4,5 5,1 6,2 0,0 94
olívaolaj 50 0,0 0,0 50,0 0,0 450
Fokhagyma 20 5,3 1,4 0,0 0,2 27
összesen 670 12,3 96,5 119,2 920,2 1491
1 adag 100 1,8 14,4 17,8 137,3 222
sali+öntet súly (g) szénhidrát (g) fehérje (g) zsír (g) rost (g) kalória (kcal)
sali 200 4,0 2,8 0,6 1,2 32
pari 150 6,0 1,5 0,3 0,8 33
paprika 100 3,0 1,2 0,3 0,9 20
póré 70 0,6 1,5 0,2 1,2 27
ubi 200 7,2 1,2 0,2 1,2 40
petr.zöld
50 0,9 2,2 0,2 0,5 31
joghurt 150 6,9 5,1 5,4 0,0 99
összesen 920 28,6 15,5 7,2 5,7 282
1 adag 150 4,7 2,5 1,2 0,9 46
2 wrap 80 32,4 5,6 4,2 1,8 194